Ez akkor derült ki számunkra, amikor a Szentlélek térnél a rejtélyes "baleset miatt itt most várhatóan nagyon sokáig fogunk várakozni" közlés hangzott el. Ezért a többiekkel együtt leszálltunk, és elindultunk gyalog a kb. másfél kilométeres útra. De sebaj, a séta egészséges, és elég gyorsan jöttek a tűzoltók is, így vélhetően hamar elhárult az akadály a később érkezők elől.
Szépen megtelt a terület kora délutánra, mindenhol zajlottak az események: sportesemény, kreatívkodás, vagy éppen beszélgetés a családon belüli erőszakról. Ebben az időszakban leginkább még csak ébredeznek a szigetlakók, ez látszik is a zuhanyzónál lévő jó hosszú sorból. Odébb meg az Országgyűlés focizik... Mi van?
A "bejárósok" pedig mostanában érkeznek, például, hogy az esti koncertekhez lefoglalják a legjobb helyeket a nagyszínpadnál. Nyilván főleg a Hurts rajongók voltak ezek, pedig előtte még volt két zenekar (meg egy csomó másik helyszín, ahol jobbnál jobb bulik vannak, de hát a rajongási az ilyen).
Miután sem interjúzási lehetőséget, se pedig fotósárokban való fotózáshoz engedélyt nem kaptunk, úgy döntöttünk, inkább bejárjuk a Szigetet, és bekapcsolódunk a kulturális élet más szegmenseibe is. A civilfaluban a Nőkért a nőkért az erőszak ellen sátránál két kirakhatatlannak tűnő puzzle megoldásával, az erről való beszélgetéssel éltük túl a Nagyszínpadról jól odahallatszó Metronomy koncertjét. De legalább itt magyarul lehet dumcsizni.
Nem is tudom, hogy mondjam el, de az ezután következő két headliner zenekar sokkal rosszabbul szólt, mint ők. Lehet, hogy bemelegszenek a szerkentyűk, azért lehet a főzenekarokat ilyen vacakul hallani? A kérdés költői, de sokan erre panaszkodnak napok óta.
A két buli közti szünetben egy kissé szürreális megemlékezés zajlott a Sziget 25. évfordulójáról, bohócsipkás Gerendai Károllyal, óriás tortával, nyalókával, pont azzal az erőltetett szilveszteri hangulattal, amit úgy utálok. Szerencsére nem volt hosszú, és az emberek mindig örülnek, ha kapnak valamit, úgyhogy mindenki boldog volt.
A White Lies-t most hallottam először, de ez nem az ő hibájuk, hanem az enyém. A zenei világuk engem arra emlékeztetett, amit a nyolcvanas években a Joy Divison és egy kicsit a Depeche Mode, a kétezresekben pedig a The Killers képviselt. Post-punk indie - valami ilyesmi.
El is hallgatnám sokáig egy klubban, de a gondolatisága, a puritán megjelenésük és az egésznek a hangulata szerintem egyáltalán nem nagyszínpadra való, ezt ők nem tudják belakni, mert egyszerűen ez nem az a világ.
Amúgy pedig baromi jó volt.
A Hurts-ről megemlékeztem az EFOTT kapcsán három hete. Ezek a srácok kezdenek olyanok lenni, mint a Thirty Seconds To Mars: gyakorlatilag hazajárnak hozzánk. Most is le lehetett őket akasztani két héttel a Sziget kezdete előtt, hiszen Romániában voltak pár napja, hát mi az nekik átugrani Budapestre. A nagyszámú ember látványa egészen jól felpörgette őket, bár ez is gyalázatosan szólt, de legalább jó bulit csináltak. A "köszönöm" Theo Hutchcraft-tól egyre hitelesebb magyar akcentussal hangzik.
Támogatandó a magyar zenét, Hurts-ék után elsétáltunk a "Magyar (Petőfi) sátorba" és megfigyeltük a Margaret Island-et, akik a délutáni Szabadság-hídi örömzenélés után itt is örömködtek egy kicsit. Tényleg az egésznek olyan a hangulata, mintha elbulizgatnának és ebbe időnként bevonnák a közönséget is - az a levakarhatatlan (bár őszintének tűnő) mosoly az arcukon utolérhetetlen. Bár Lábas Vikit a francia mezítlábas énekesnő halála óta kicsit féltem, mert ő is csupasz talppal ugra-bugrál végig és végigszántja az egész színpadot, a zongorához és a dobhoz is felpattan.
Az egyik dalszövegük nagyon is illik az egész Sziget-érzéshez, talán csak így érdemes élni.
"Ez az egy van,
Ez az egy élet,
Ez az egy sincs,
Ha nem éled."
Szólj hozzá!