A kevésbé tájékozottak kedvéért elmondjuk, hogy a Budapest Essentials egy olyan négynapos rendezvény, amely megpróbálja egyfajta szűkített műfaji keretek közé besűríteni, majd közkinccsé tenni a város esszenciáját: mindazt, amit egy mai magyar – és nem magyar – fiatal számára minőségi alternatívaként nyújtani lehet. Magyar és külföldi elektronikus zene, partik, jó kis helyszínek, alterszínházi előadások, kiállítások várják ingyen a karszalagosokat, továbbá kedvezményesen lehet enni-inni, Lautrec-kiállítást látogatni. Meg még sok mindent, nézzétek meg a programkínálatot.
A koncert.hu küldöttsége klasszikus és kortárs irodalommal indított. A PIM Karinthy kiállítására a karszalaggal féláron be lehetett jutni, de aki egy kicsit később, a finisszázsra érkezett, az már fizetés nélkül is bejuthatott. Mivel a tárlat mára bezárt, nem fájdítjuk a szíveket: de azt eláruljuk, egy élmény volt. A kedvencem lett a régi fali telefonkészülék, amelyre rábiggyesztettek egy cédulát: "Ha csörög a telefon, kéretik felvenni!". felvettem: "Halló, itt Karinthy Frigyes beszél a XX. századból!" – szólt bele a hívó fél... Epic. Azt például tudtátok, hogy az ő találmánya a felfújható gumiföldgömb?:) Erről tanúskodott a találmányi hivatal pecsétes papírja. A falakon még rengeteg idézet, fotó, interaktív elem, kvíz – ezúton is gratulálunk a kiállítás megálmodóinak.
Tanár úr kérem...
A záróünnepséget szellemesen oldotta meg a PIM: felkértek kortárs írókat, hogy a Tanár úr kérem novelláiból egyet-egyet dolgozzanak át a saját elképzelésük szerint, de úgy, hogy az első és az utolsó mondat lehetőleg megegyezzen az eredetivel. Sajnos, Parti Nagy Lajos nem tudott megjelenni, de kárpótolta a szép számban megjelent nézősereget: Dragomán György, Egressy Zoltán, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény István, Spiró György, Závada Pál és a két tanár úr: Reményi József Tamás és Tarján Tamás.
Háy János felel
Teljességgel feldobódva indultunk át az Akváriumba – olyan, mintha a kortárs magyar irodalom színe-java lett volna ez előzenekara a következő menüpontnak... Útközben beugrottunk a bizonyos korosztályok (vö. mi) által kultikus helyként aposztrofált Ibolyába, melynek teraszán lázasan dolgozott az Ördögkatlan Fesztivál egyik főszervezője, Bérczes László, majd később a fenti képen látható híresség is befutott:) Mondtuk, kultikus...
Fotózni a sajtótörvény miatt innentől fogva csak a plafont fogjuk, azt is csak addig, amíg a csilláron nem lógnak emberek.
Megtankoltunk, aztán poroszkáltunk tovább a szemerkélő esőben, és áldottuk az eget meg a szervezőket, hogy bölcs előrelátással nem szabadtéri eseményekre alapozták a programokat. A Ferenciek terén az aluljáróból ez a látvány fogadott minket:
Szeretünk, Budapest! Többnyire.
Az Akváriumban szerény, ámde lelkes közönség előtt koncertezett a Hangmás. Minda Endre, a frontember a hangosítók rémálma lehet, mert dőlt-borult a mikrofonállvány, és hát a mikrofon is padlót fogott olykor, de a szuggesztív színpadi jelenlétnek ára van, azt csak a szakemberek tudják megmondani, pontosan mekkora:)
Noha a Nagy-Szín-pad döntőjébe nem jutottak be, azért megértek már a nagyszínpadra
A következő zenekarról semmit sem tudtunk. Valami azonban azt súgta, várjuk meg az átállást, és hallgassunk bele. Aztán úgy lett, mint amikor bemész a közértbe egy gyufáért, és elköltöd a fél fizetésed, mire kijössz... "Az év koncertje, és azt sem tudom, hogy hívják őket..." – szólt az értékelés. A WhoMadeWho állítólag a dánok ikonikus zenekara: már értjük, miért. Nálunk egy visszafogott bulit nyomtak, először voltak Magyarországon, de azt sejtjük: nem utoljára, és a következő alkalommal már nem lesznek olyan úriemberek, nézegetve a máshol készült koncertfotóikat... Ez olyan, mint a Depeche Mode... Ez olyan, mint a Junkie XL... Aztán olyan volt, mint semmi más.
Ott leszünk a következő koncerten is!
Levezetőprogramként, gondoltuk, megnézzük a Budapest Essentials programfolyamába is belevont Tesla.rar-t. A hely gyakorlatilag az Elektrotechnikai Múzeum udvara, amely ezen az estén tele volt kívül-belül elázott külföldiekkel – a dj valahol elöl pörgetett, az eső meg csak hullt, egyre hullt, szinte sötét volt, igazán nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, annál is inkább, mert kétkülhoni fiatalember mindenáron azt akarta, hogy fényképezzük le őket – ez már para, mert ha feltűnik egy géppel valaki egy koncerten vagy bulin, a többiek egyből azt hiszi, hogy megérkezett a partifotós... Majd visszanézünk kellemesebb időjárási viszonyok között és nem egy bazinagy dán koncert után, hátha visszaszeretünk belé, mert egy Múzeumok Éjszakáján már egyszer szívünkbe zártunk az Elektrotechnikai Múzeumot.
A trotechnikus az mindig Elek!
Hogy legyen azért egy igazi záróakkord, egy búcsúitalra beugrottunk a Wichmannba, ahol még mindig sokan vannak, ahol még mindig magyarul beszélnek a vendégek, ahol még mindig olyan morcak a csaposok és még mindig olyan isteni a rántotthúsos szendvics, mint annak idején – vagyis szerencsére semmi sem változott, a romkocsmanegyed nem őrölte fel az úttörőt.
Komplett gyűjteményünk lesz plafonokból
Mai menü: Gorillaz, G. Ezra – a többit meglátjuk.
Szólj hozzá!