Jason Mraz a kétezres évek elején kezdett el zenélni közönség előtt, eleinte főleg san diegoi kávézókban. Első albumát 2002-ben adta ki Waiting for My Rocket to Come címmel, az áttörő sikert azonban második albumával érte el: az énekes nevének szójátékára hallgató Mr. A-Z album 2005-ben jelent meg, és elsöprő sikert aratott. Első nagy slágereinek egyike a Wordplay című dal volt, amely világszerte felhívta rá a figyelmet. Ugyanezen az albumon található 2005 nyarának egyik legnagyobb slágere is, a Geek In The Pink. Ezután pedig nem volt megállás. Az énekes sorra kapta a jelöléseket, és váltotta díjra azokat, készítette a lemezeket, írta a dalokat, rajongótábora pedig egyre csak gyarapodott.
Turnéi során a zene mellett másik hobbijának is rendszeresen hódolt: a fotózásnak. Rendkívül sokszínű énekesünk azonban ezen a turnén egy kevésbé mozgalmas irányt követ: a csendes, meghitt légkör, amely átjárta az egész koncerttermet, szemlátomást kihat Jason-re is: láthatóan kiegyensúlyozott, és vidám volt.
Ülőkoncert volt a Kongresszusi Központban, mást el sem tudnék képzelni egy akusztikus koncerthez. Az első dalnál (annak ellenére, hogy régóta követem pályafutását és nagyon kedvelem mind a zenéjét, mind a stílusát) még kicsit tartottam tőle, hogy talán lapos lesz az este, mivel egy szál gitárral állt színpadra, mindenféle kíséret nélkül. De erre igen hamar rácáfolt, ugyanis lendületes volt, szórakoztató, és annyira átélte a zenét, és próbálta nekünk is a lehető legjobban átadni, hogy egy percre sem unatkoztam. Egyedül is betöltötte a hangjával az egész termet, a közönség nem tudott másra figyelni, vagy unatkozni, annyira magával ragadó volt.
Persze azért akármennyire is szépen szólnak élőben a dalok (és főleg egy szál gitárral), azért két órán keresztül fenntartani a rajongók figyelmét nehéz feladat, de neki nem okozott problémát: sokkal lazábban vette a koncertet (és saját magát), mint vártuk. Történeteket mesélt a dalokról, régi kapcsolatairól, turnékról, néha szinte stand-up comedybe illően ironikusan és humorosan adta elő a sztorikat. Saját magát is poénra véve sokszor egymaga énekelte a saját énekrészét és a koncertről hiányzó vokalisták énekét is, valamint a szerelem és szeretet köré épülő dalait is felturbózta néha egy kis improvizált résszel, így egészen biztos, hogy ez a koncert összességében megismételhetetlen volt.
Sőt, még egy lánykérésnek is szemtanúi lehettünk: az egyik dalnál, amikor Jason épp az utazásairól mesélt, megemlítette, hogy van egy világutazó barátja, aki most itt van, a közönség soraiban, és jöjjön fel a színpadra. A srác ment, és vitte a barátnőjét is, aki azt hitte, hogy most valami közös produkció következik, mivel párja elkezdett énekelni, vagyis inkább kettejük közös történetét mesélni. Ezután féltérdre ereszkedett, és elhangzott a kérdés: lennél-e az útitársam, a feleségem? A lány természetesen igent mondott, a közönség tapsolt, Jason egészen meghatódott, nagyon szép pillanat volt. Gratulálunk nekik! :)
Az este során hallhattuk a legnagyobb slágereket (I’m Yours, I Won’t Give Up, Love Someone, Lucky, 93 million miles, The Woman I Love, A World With You), de voltak olyan dalok, amiket még sosem hallottam, plusz elég sokat improvizált is.
Jason egyszerűen profi. Magyar közönsége pedig maximálisan elégedetten hagyhatta el a Kongresszusit.
Szólj hozzá!