Ezen kívül Lenny Kravitz annyi minden még…
Lenny Kravitz ódivatú
Mind megjelenésében, mind a koncertje „kiszerelésében” nagy ívben tesz a trendekre. Az öltözékét ugyan csak hallomásból tudom, hiszen nem láttam el a színpadig, és a koncert nélkülözte a negyvenesek „arénás lupéját”, az óriáskivetítőt. Így esett, hogy barátnőm, aki ellátott a színpadig, néha kénytelen volt közvetíteni a történéseket (pl: Most azért visítanak, mert levette a napszemcsijét).
Lenny Kravitz trendteremtő
Mind megjelenésében, mind a koncertje „kiszerelésében” észvesztően újszerű. Az öltözékével még a retrónak is új értelmet ad (hazajőve megnéztem fotókról), kivetítő hiányában pedig rákényszerített, hogy a színpadi összképre és a muzsika befogadására koncentráljak ahelyett, hogy azt latolgatnám, vajon az idő az ő arcába is belepancsolt-e, vagy csak az enyémbe…
Lenny Kravitz élmény
A zenészek zseniálisak. A nevükre nem emlékszem, de biztos fenn van valahol a neten. Bocsánat, nem tiszteletlenség. Tény, hogy vaddisznó mind, egytől egyig. A keverésen sincs igazán mit vesézni. Elképesztő megszólalás, az Aréna egyik, a színpadhoz képest távoli szegletében is. Nem volt olyan szóló, hangszer vagy vokál, amit ne lehetett volna tisztán hallani. Ugyanakkor a hangerő is pont megfelelő volt ahhoz, hogy minden egyes néző már az első pillanattól kezdve maximálisan bevonódjon. A színpadi látvány? Hmmmmm… Egy egyszerű fémdrapéria (vagymi), lámpák elölről és hátulról. Tök egyszerű. És mégsem az. Mert, ha ezeket valaki úgy használja, mint Lenny Kravitz (na jó, a világításért felelős stábja), akkor ezekből a tényleg „alap” összetevőkből néha egy amerikai éjjel-nappali kávézóban, néha egy diszkóklub táncparkettjén, de egészen végig egy hiperlátványos koncerten érezhettem magam (ismétlem, kivetítő nélkül). Arról nem is beszélve, hogy még a fény is „muzsikált” tizenhatodokat „doboló” fénycsóvákat eddig én még sosem láttam).
Lenny Kravitz egy szexisten
Oké, a ráncait nem láttam, de a mozgását igen. Áááááááááááááááááááááááááá…
Lenny Kravitz, a barátságos
Persze, persze, hatásvadász dolog egy ötvenes nőt felhívni a színpadra, hogy megkapja azt az 1 perc hírnevet, és elkészíthesse a saját, külön bejáratú szelfijét veled. Aztán meg egy kislánykát megajándékozni egy dedikált csörgővel, miután együtt muzsikáltál vele. Aztán meg nóta közben lejönni a színpadról és végigverekedni magad a rajongóidon – szinte egészen a lelátó csúcsáig és vissza – már-már gusztustalan. Feltéve, hogy nem Lenny Kravitz vagy. Mert ellenkező esetben mindez természetes, közvetlen és hiperlelkesítő.
Lenny Kravitz for president
Voltam mostanában egy pár koncerten, de úgy igazán feloldódni nem tudtam egyiken sem. Így nem számítottam arra, hogy vörösre fogom tapsolni a tenyerem, szétüvöltöm a torkom és felállok a buli végére, és úgy táncolok felszabadultan együtt az újdonsült (és régi) L.K. rajongó barátaimmal, mintha egy gigantikus házibulin lennénk. A csávó az Aréna közönségéből röpke két óra alatt olyan közösséget kovácsolt, hogy bármelyik egyhetes csapatépítő tréning megirigyelhetné.
Vissza akarok menni. Vissza akarom kapni az én Lennymet. Most.
* A szerző a Satöbbi együttes énekesnője
A koncertbeszámoló férfias verziója itt olvasható
Szólj hozzá!