Nem hiányozhat a Fesztiválzenekar évadából az a barokk hangverseny, amelyet a korhű hangszerek mellett Sigrid T’Hooft koreografált mozgássorai tesznek évről évre felejthetetlenné.
A barokk gesztika egyik legavatottabb szakértője 2011 óta színesíti tudásával – korhű viseletekkel és autentikus mozdulatokkal – a BFZ historikus koncertjeit. A termékeny Telemann, az elfeledett Fasch és a megunhatatlan Händel műveiből álló program művészeti vezetője ezúttal is a régizenei esteket évek óta kézben tartó hegedűművész, Midori Seiler. A műsor záródarabja, Händel érzelmekben gazdag kantátája, amely több szálon is kötődik a szerző operaterméséhez, szinte kiált a színpadi mozgásért. A mű a BFZ visszatérő vendégművésze, a kanadai születésű szoprán, Stefanie True szólójával hangzik el.
Lassú-gyors-lassú felépítésű francia típusú nyitótétel, majd tánctételek és karakterdarabok sora: így épül fel egy francia szvit (vagy suite-ouverture), amelyből Telemann több mint százat komponált. A g-moll mű sziporkázóan szellemes tételei között találni nápolyi zenét, polonézt, őrült lendületű táncot, menüettet, a darab becenevét is adó dudanótát és bohócot idéző harlequinade-ot.
Telemann tisztelte Johann Friedrich Fasch munkásságát, az utókor azonban alig ismeri a korában népszerű szerző nevét. Pedig ő az, aki visszautasította a lipcsei Tamás-templom orgonista állását, ahová így Bachot hívták. Munkássága összekötő kapocs a barokk és a klasszika között, négytételes G-dúr szimfóniájában még megtalálni a barokk fúgát, de már az új, tematikus stílus is felfedezhető.
Telemann leghíresebb műve, a három sorozatból álló Tafelmusik – díszvacsora kíséretének szánt szórakoztató „asztali zene” – 1733-ban született. A második sorozat concertóját a szólóhangszerek teljes egyenlősége jellemzi: sokkal inkább összjáték ez, mint versengés. A zárótétel szinte megszűnik versenymű lenni, a teljes egységbe kovácsolódó zenekar közös örömzenélésévé válik.
Bő két és fél órányi zene komponálása egy hónap alatt – ez Händel Op. 6-os concerto grosso-sorozatának keletkezéstörténete. Az 1739-ben született művek Corelli előtt tisztelegnek, de tételrendjüket, előadói utasításaikat tekintve sokkal szabadabbak a példakép kompozícióinál. A sorozat utolsó előtti darabja Händel akkor még kiadatlan A-dúr orgonaversenyének átdolgozása. Az eredmény: francia nyitány, hatütemes largo, terjedelmes andante és virtuóz ária.
Ki ne ismerné Händel Rinaldo című operájának „Lascia ch’io pianga” kezdetű áriáját? Sokan azt is tudják, hogy a dallam eredetileg egy oratórium része volt. Az Armida abbandonata című világi kantátában ugyancsak feltűnik a többször hasznosított melódia. Az elhagyott nő lélekszaggató drámája kifejező zenével tárja elénk a csalódottság, a visszautasítás, a bosszú és a könyörgés gesztusait. A szerelem istenéhez intézett fohász végül válasz nélkül cseng ki a mű végén.
Georg Philipp Telemann: g-moll („La Musette”) zenekari szvit, TWV 55:g1
Johann Friedrich Fasch: G-dúr vonósszimfónia, FWV M:G5
Georg Philipp Telemann: F-dúr versenymű három hegedűre, TWV 53:F1
Georg Friedrich Händel: A-dúr concerto grosso, Op. 6, No. 11, HWV 329;
Armida abbandonata – kantáta, HWV 105
Stefanie True (szoprán)
művészeti vezető és barokk hegedű: Midori Seiler
barokk gesztika: Sigrid T’Hooft
A koncert időtartama 150 perc
Szólj hozzá!