A-dúr rondó – ez a megjelölés elsőre alighanem a kései és oly szelíden pesszimista négykezes zongoradarabot juttathatja eszünkbe Schubert életművéből, ám ezúttal a tizenkét évvel korábban komponált, 1816-os A-dúr rondó szólal meg, mely koncertszám nem a zongorának, hanem a hegedűnek és az őt kísérő vonósoknak juttatja a főszerepet.
A kéttételes, miniatűr hegedűversenynek is beillő kompozíció magánszólama felettébb igényes és éppily hálás feladatot kínál a szólista számára. E rondó csak bő nyolc évtizeddel a keletkezése után került publikálásra, s hasonlóképp csupán posztumusz vált ismertté – és rögvest kultikussá – az az 1822-es, befejezetlen h-moll szimfónia is, amely első ízben 1865-ben jutott a bécsi közönség elé, az előzetesen még fenntartásait hangoztató hajdani kritikuspápa, Hanslick szavai szerint: „új életet lehelve koncerttermeinkbe”. S valóban, ez a két tétel, amely Baráti Kristóf vezényletével szólal meg, rövid úton nemcsak a legnépszerűbb szimfonikus Schubert-művé lett, de a zeneszerző sorsának jelképévé magasztosult, a legkevésbé sem függetlenül a befejezetlenség tényétől.
Schubert: A-dúr rondó D. 438
Schubert: VIII. (h-moll, „Befejezetlen”) szimfónia, D. 759
Vezényel: Baráti Kristóf
Szólj hozzá!