„A két kezed nyújtsd csak, szép tünemény! / Nem bántlak, tarts te jó barátnak. / Ne félj! Hisz vad nem vagyok én, / Aludj el karjaimban lágyan!” Schubert 1817-ben komponált dalt Matthias Claudius idézett versére, s ennek dallamához nyúlt vissza azután 1824-ben, immár megrendült egészséggel, amikor megalkotta d-moll vonósnégyesét, amely mindmáig „a halál és a lányka” nevezet alatt ismert.
A vég kezdete, az utolsó pályaszakasz jelzőpontja, a halál gondolatával való megbarátkozás – az értelmezések sokféleképpen közelítenek e rég méltán kultikus tiszteletben álló műhöz, amely ezúttal a Keller Quartet avatott előadásában fog majd megszólalni. Esterházy Karolina grófnő – így hívták azt a magyar arisztokrata hölgyet, akinek a kései csoda-négykezes, az 1828-as f-moll fantázia ajánlása szól. A tehetségesen zongorázó Karolina, úgymond, még egy évtizeddel korábban lángra lobbantotta volna Schubert szívét, s amint azt az egyik romantikus fantáziájú emlékíró megfogalmazta: „E láng az élete végéig nem hunyt ki.” S bár ez ugyan túl szép (és szomorú), hogy így igaz legyen, ám valami titkot azért váltig belehallunk ebbe az oly felejthetetlen témával induló kompozícióba.
Schubert: d-moll („A halál és a lányka”) vonósnégyes, D. 810
Schubert: f-moll fantázia, D. 940
Közreműködik: Keller Quartet, Rozsonits Ildikó, Ryan Martin Bradshaw zongora
Szólj hozzá!