„Ez a zene egy másik világból, az örökkévalóságból jön.” Herbert von Karajan ezekkel a szavakkal jellemezte Mahler 9. szimfóniáját. A közel másfél órás mű valóban kivételes atmoszférát teremt.
A szerző utolsó befejezett partitúrája ez, mégsem jelenthetjük ki biztosan, hogy az élettől búcsúzik benne, hiszen szinte rögtön nagy lendülettel kezdett bele 10. szimfóniájába. Az viszont vitathatatlan, hogy a mű témája a halál: annak gyászos, groteszk, szép és megváltást hozó oldala. Ártatlanul induló, ám kakofóniáig fokozódó hatalmas tétel nyitja a szimfóniát, amelyet népi ländlerből és keringőből összegyúrt tánctétel követ. Ezután Mahler legmodernebb zenéje, a rondó-burleszk következik; végül túlvilági vízió, éteri hangzás zárja a komor és megható művet.
„Kilencedik szimfónia.” A sorszám és a műfaj hallatán azonnal Beethoven utolsó szimfóniájára gondolunk, és ezzel nem voltak másként a 19-20. század szerzői sem. Mahler rettegett a baljós számtól, de komponálás iránti vágya erősebb volt bármilyen babonánál. 1907-ben szívproblémákat diagnosztizáltak nála, valamint elvesztette négyéves kislányát, ami enyhíthetetlen traumát okozott számára. Ennek ellenére karmesterként és zeneszerzőként is aktív maradt. A nyarakat a tiroli hegyekben töltötte, ahol megszületett a gyakran trilógiaként emlegetett Dal a Földről, a 9. szimfónia és a 10. szimfónia egy tétele, melyek közül azonban már egyik sem szólalt meg Mahler életében.
A közel huszonöt perces nyitótétel Alban Berg szerint Mahler legjobb zenéje: „A Föld iránti hatalmas szeretet kifejezése, vágyakozás, hogy békésen éljünk rajta, és hogy élvezzük a természetet – mielőtt eljön a halál.” Mindez egy négyhangos motívumból kiinduló, pusztító erejűvé duzzadó, hol rezignált, hol kétségbeesett zenében megfogalmazva.
Az olcsó, népszerű táncok felidézésével talán az élet értelmetlenségét figurázza ki a második tétel, amelyben a Mahlernek oly kedves, természetközeli ländler esetlen dallamait egyre vakmerőbb keringőepizódok szakítják meg. A tételt végül a ländler motívuma zárja igen különleges hangszer-összeállítással.
A sötétség ábrázolásában szünetet tartó, nyugodtnak nevezhető tétel után vad energiákkal csap le a kiegyensúlyozatlanságot, erőszakosságot és feszültséget sugárzó ördögi zene, amely csak látszólag scherzo, súlyát tekintve sokkal inkább finálé. A dacos vágtázást mindössze egyszer akasztja meg egy transzcendens szakasz.
Az igazi finálé lassú, visszafogott zene képében érkezik. Himnikus hangulat, keserű elfogadás, szenvedély és elgondolkodtató felvetések jellemzik a közel félórás tételt. A zene itt is tele van sötétséggel, a szimfónia végül mégis a megnyugvás csendes hangjaival simul ki: az éteri magasságokban megszólaló hegedűk a Gyermekgyászdalok távoli dombokon feltűnő napsugarait idézik meg.
Gustav Mahler: 9. szimfónia
vezényel: Fischer Iván
A koncert időtartama 150 perc
Szólj hozzá!